Ismét Denevérek éjszakája lesz szombaton Felsőtárkányban
Eger, 2016. augusztus 25., csütörtök (MTI) - Szombaton rendezi meg a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) a Denevérek éjszakáját a felsőtárkányi Nyugati Kapu Látogatóközpontban.
A BNPI közleményében emlékeztet: 2016-ban az év emlősei a denevérek, így a hagyományos felsőtárkányi rendezvény idén kapcsolódik a Vadonleső Központ által kezdeményezett Év emlőse országos rendezvénysorozathoz.
A program célja az, hogy az emberekkel - különös tekintettel a gyerekekre - megismertesse ezt a "méltatlanul mellőzött, félreismert", ám rendkívül hasznos és érdekes emlőscsoportot.
Az érdeklődőket szombaton 17 órától várják a Nyugati Kapu Látogatóközpontba. A program a Vadonleső Központ csapatának interaktív bemutatójával kezdődik, majd a gyerekek számára a denevérekkel kapcsolatos kézműves foglalkozás indul, közben pedig Gombkötő Péter denevérkutató tart rendhagyó előadást.
Sötétedés után testközelből is megtekinthetők lesznek a környéken élő denevérek hálózás és hangdetektoros nyomkövetés segítségével. A befogott példányokat elengedés előtt a gyerekek kézbe is vehetik - ígérik a szervezők.
![]() |
Forrás: superiorhirek.hu |
Denevérek éjszakája Fertődön, az Esterházy-kastélyban
Fertőd, 2016. augusztus 24., szerda (MTI) - Ultrahangos hallgatózás és denevérhálózás is lesz a fertődi Esterházy-kastély parkjában szombat este a Denevérek éjszakája elnevezésű rendezvényen.
Az esemény kapcsolódik az Európai Denevér Éj (Eurobats International BatNight) programsorozathoz, amelyet minden évben augusztus utolsó szombatján tartanak.
A Fertő-Hanság Nemzeti Park és az Eszterháza Kulturális, Kutató és Fesztiválközpont közös programja szombat este 7 órakor indul egy előadással, amely a denevérek életmódjára, viselkedésére nyújt rálátást. Utána sétán lehet részt venni az Esterházy-kastélypark legnagyobb kiterjedésű részében, a Lés-erdőben.
Kugler Péter területfelügyelő az MTI-nek elmondta, hogy a nemzeti park területén tavaly szervezték meg először a Denevérek éjszakáját, azonban az idei helyszín az emlősök megfigyelése szempontjából sokkal több lehetőséget tartogat az érdeklődők számára. Eszterházán, a kastélykertben ugyanis több denevérfaj felbukkant már, például a szoprán törpedenevér, a durvavitorlájú törpedenevér, a közönséges és a hegyesorrú denevér, a vízi denevér, a szürke hosszúfülű denevér vagy éppen a kis patkósdenevér - részletezte.
Az éjszakai sétán meg lehet figyelni majd a denevérek hangját, az általuk kibocsátott ultrahangok átalakítására képes detektorok használatával. Mészáros József denevérkutató pedig abban segít, hogy a hálóba került emlősökkel testközelből is megismerkedhessen a közönség.
A nemzeti park területfelügyelője hozzátette: a Denevérek éjszakájára a gyerekeket is várják, számukra kiegészítő programokat szintén szerveznek rajzolással, arcfestéssel. A részvétel a rendezvényen ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.
Magyarországon a denevéreknek 28 faja található meg, és 1901 óta minden fajt törvény véd. Az Európai Denevér Éj programjait a természetvédők 1996 óta szervezik meg, hogy ráirányítsák az emberek figyelmét erre az állatcsoportra is. Emellett 2016 a denevér éve Magyarországon.