Quantcast
Channel: CSALÁDINFÓ BLOG
Viewing all articles
Browse latest Browse all 1598

VII. BÁBU Fesztivál - Lázár Ervin meséi a középpontban

$
0
0

Budapest, 2016. március 16., szerda (MTI) - Hetedik alkalommal rendezi meg a Budapest Bábszínház március 21. és 24. között a BÁBU Fesztivált, amelynek középpontjában az idén Lázár Ervin történetei állnak. Négy nap alatt hat Lázár Ervin-mese lesz látható, emellett felnőtteknek készült bábelőadás és szakmai nap is szerepel a programban.

Fotó: Budapest Bábszínház
Lázár Ervin (1936-2006), az egyik legnépszerűbb magyar író, akinek történetein generációk nőttek fel, az idén az ő munkássága áll a Budapest Bábszínház fesztiváljának középpontjában - olvasható a színház MTI-hez eljuttatott közleményében.

A bábszínházi világnapon, március 21-én induló fesztivál célja indulása óta változatlan: izgalmas, új utakat kereső társulatok gyerekeknek, ifjúsági közönségnek vagy felnőtteknek készült bábelőadásait bemutatni a fővárosban, 2015 óta tematikus válogatással.

Az idén hat Lázár Ervin-mesét, öt vendég- és egy saját produkciót láthatnak az érdeklődők.
A nyitónapon délelőtt A kétarcú boszorkány, a Pécsi Nemzeti Színház előadása látható Sólyom Katalin szereplésével. Délután A kislány, aki mindenkit szeretett című előadást játsszák, a Szabadkai Gyermekszínház Szerbiában több díjat elnyert produkcióját, amely először látható Magyarországon. Az adaptációt Markó Róbert készítette, a látvány Michac Gábor, a koreográfia Fejes Kitty munkája, a rendező Tengely Gábor.

A veszprémi Kabóca Bábszínház Bartal Kiss Rita rendezésében, Miareczky Edit tervezésével, Bakos Árpád zenéjével A Négyszögletű Kerek Erdő című produkcióval vesz részt a fesztiválon.

Bár a Budapest Bábszínház színháztermében is látható A legkisebb boszorkány című előadás, a fesztiválon ezúttal a zalaegerszegi Griff Bábszínház művészei játsszák el Amarilla történetét Mátravölgyi Ákos bábjaival, Somogyi Tamás rendezésében.

A Budapest Bábszínház a fesztivál alatt is műsorra tűzi A Hétfejű Tündér című, számos díjat elnyert előadását, amely március 23-án, szerdán délelőtt látható. Szintén ezen a napon játssza el a békéscsabai Napsugár Bábszínház Berzsián és Dideki történetét Veres András rendezésében, Rumi Zsófia látványával.

Március 24-én, a fesztivál zárónapján a színházi nevelés témáját járják körül a téma legkiválóbb hazai szakembereinek segítségével, délután pedig a 13 éven felülieket várják az ESZME és a Vaskakas Bábszínház előadására, Az időnk rövid története című produkcióra, amelynek közül többen köthetők a Budapest Bábszínházhoz.









Viewing all articles
Browse latest Browse all 1598