2013. december 6-8.
A Rácalmási Töknapokon mesés tökkiállítással, tökfaragás-bemutatóval, tökös falatok kóstolójával, kézműves műhellyel és tökvásárral vár mindenkit a Magyar Mezőgazdasági Múzeum, a Vajdahunyadvárban.
A háromnapos tökfesztiválon a rácalmási mesterek bemutatják, mi mindent lehet kihozni egy gömbölyded dísztökből, míg az asszonyok feltálalják, mi mindent lehet elkészíteni egy ízletes sütőtökből. A rendezvényen egyebek mellett lesz tökfaragás-bemutató, tökmustra, tökös falatok kóstolója, kézműves programok, népművészeti és kézműves termékek vására.
A töknapokon bemutatkozik a rácalmási Jankovich-kúria, valamint az idén tizedik, azaz jubileumi évfordulóját ünneplő Rácalmási Tökfesztivál rendezvénysorozat. A vajdahunyadvári töknapokhoz mesés tökkiállítás is kapcsolódik: a neves töktermelők kincseiből faragott, ötletes figurákat két héten át, december 20-ig tekinthetik meg az érdeklődők. A színes esemény iskolai osztályok és családok számára egyaránt élvezetes téli programnak ígérkezik.
Programok:
· töklámpák, tökből készült dísztárgyak, falusi életképek és tökből faragott mesefigurák kiállítása – Kovács Imre és Kovács Imréné alkotásai
· festménykiállítás – Kovács György rácalmási festőművész kiállítása
· „Krokodil- és kígyótökök terráriuma”: tökmustra és -vásár – Kalmár Benedek akasztói töktermelő terményei
· tökfaragás-bemutató
· tökös ételek kóstolója
· kézműves sarok: foltvarrás a Cikk-Cakk Foltvarró Klubbal, tökös és karácsonyi ajándéktárgyak készítése
· termelői méz és kézműves viaszgyertya árusítása – Csurgó István méztermelő
· kerámiák, szobrok bemutatója és -vására – Welser Gabriella keramikus, Ihász János és Fischer József acélszobrászok
A tökkiállítás december 6-án, 10 órakor megrendezésre kerülő, ünnepélyes megnyitóján a rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola diákjai gondoskodnak a „tök jó” hangulatról, fuvolamuzsikával, énekkel, tánccal és versszavalással.
A mesés tökkiállítás 2013. december 20-ig várja a látogatókat.
Helyszín: Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Városliget, Vajdahunyadvár
Nyitva tartás: pénteken 10-16 óráig, szombat-vasárnap 10-17 óráig
Belépőjegy árak: felnőtt 1100 Ft, gyermek és nyugdíjas 550 Ft
A belépőjeggyel a múzeum összes állandó és időszaki kiállítása is megtekinthető.
Bővebb információ: 06 1 422 0765 vagy 06 1 363 2711
A Rácalmási Töknapok programja a Rácalmási Városvédő és Szépítő Egyesület szervezésében valósul meg.