John Gottman és munkatársai szülőket és gyermekeket vizsgáltak, kísérték figyelemmel a gyerekek fejlődését. A neves pszichológus szerint a sikeres gyereknevelés kulcsa a gyermekünk iránt érzett szeretetünk.
Az érzelmi intelligencia fejlesztésében - mint minden más területen - alapvető a szülői minta, a példamutatás. Ehhez az is nagyon lényeges, hogy akkor álljunk rendelkezésre, amikor igazán fontos, ami nem is mindig olyan egyszerű a mai rohanó világban. A gyermekek érzelmi képességeinek fejlesztésében a család játssza a legfontosabb szerepet, itt kezd kialakulni az érzelmi intelligencia és a nevelési intézmények, az óvoda és iskola csak a már meglévő alapokra építhet. Ha már az óvoda is szóba került, az érzelmi intelligencia hazai népszerűsítésben óriási szerepet játszó, egykor óvónőként dolgozó Kósa Erikát mindenképp meg kell említeni. Hazánk legsikeresebb üzletasszonya három éve alapította a Kósa Erika Akadémiát, amelynek fő célja, hogy az emberek érzelmi intelligenciájának fejlesztésében vállaljon szerepet. Egy interjúbanígy nyilatkozott az egykori pedagógus a gyermekek érzelmi intelligenciájának fejlesztéséről:
"Az óvoda az első valódi közösség, ahová egy gyermek belép, ezért nagyon sok szempontból itt szocializálódik. Az értékrendjük, a kapcsolatkialakítási képességük nagyon sokat fejlődik ebben az időszakban, és egyáltalán nem mindegy, milyen irányba. "
Olvasd el Bereczki Enikő ifjúsági és generációs szakértő teljes cikkét.