Quantcast
Viewing all articles
Browse latest Browse all 1598

A Magyar Színház PROGRAMAJÁNLÓJA GYEREKNAPRA




Gyerekfesztivál 2018 – egész nap áll a bál a Magyar Színházban! 



Kilenc méter magasan, tündérként repülni – ez minden gyerek álma… A Magyar Színház 2018. május 26-án a GYEREKFESZTIVÁLON megvalósítja ezt az álmot! 




PROGRAMAJÁNLÓ 



A színházba járást nem lehet elég korán elkezdeni. Ezért hívja a Magyar Színház évente egyszer egész napos Gyerekfesztiválra a gyerekeket, szüleiket és nagyszüleiket – azzal a nem is titkolt szándékkal, hogy mielőbb magyarszínházbaráttá váljanak. 



2018 a Családok Éve – ennek jegyében az idei évadban a Gyerekfesztivál a Magyar Színház népszerű gyermekelőadásai, a Rumini, A békakirály és a Tótágas történetek, valami a jövő évadban megvalósuló Tündér Lala köré szerveződik. 2018. május 26-án az előadásokon túl játékos programokkal találkozhatnak, és különleges produkciókat láthatnak az érdeklődők a színházban és a színház körül. 




Sőt! Nemcsak megnézhetik, de ki is próbálhatják. Földi Andrea jelmeztervező segítségével a gyerekek tündérré vagy Rumini kalózává változhatnak, és részt vehetnek a tündérröptetésen is. Találkozhatnak Rumini megálmodójával, Berg Judittal, és válogathatnak a legszebb gyerekkönyvek kínálatából. A Magyar Színház épülete mellett egész nap a Bab Társulat ”Babtekergő” ügyességi, kreativitást fejlesztő játékai várják a gyerekeket, míg a Rejtő-színpadon egész nap áll a bál – fellépnek a társulat művészei, valamint a legjobb bábszínésznő-díjas Écsi Gyöngyi, a Világ kenyere interaktív előadásával, a Manócska Társulat pedig A három galiba libával érkezik a gyerekekhez. Ezen kívül mindenki bepillantást nyerhet a Mesés kulisszába, ahol nem csak megnézhetik, de fel is vehetik, ki is próbálhatják a kellékeket és jelmezeket. A nap végén Kárász Eszter és az Eszter-lánc Mesezenekar koncertje a mese-erdő közepébe hívja a kicsiket és nagyokat. 



Jegyárak: 


Május 26-ára a Magyar Színház előadásaira szóló színházjeggyel, vagy az aznapi színházpedagógiai foglalkozásra váltott jeggyel a Gyerekfesztivál programjaira a belépés ingyenes. 

Színházjegy nélkül a belépés 500 Ft/fő. 

A színházpedagógiai foglalkozásra szóló jegy ára 1000 FT/fő. 



FIGYELEM! 

A fesztivál sajtónyilvános esemény, fotói a színház felületein felhasználhatók! 

A belépőhöz kötött programokra jegyek válthatók a szokásos online felületeken és a helyszínen. 




Program – SZOMBAT 

10.00 – 18.00 



Állandó programok: 


Bab Társulat – Babtekergő 

Helyszín: Rejtő Jenő utca 

Ügyességi és kreativ játékok a színház körül. A gyerekek elkaphatják Tündér Lala csengettyűit, elindulhatnak a hajóversenyen, de lehetnek kalózok is, akik ágyúval lőnek hajóra. Lesz céllövölde, 3D-s fotózás és lopakodó játék is. 




Tündérröptetés 

Helyszín: Rejtő Jenő utca 

Egy pillanat alatt repülő tündérré változik az a gyerek, akit égbe emel a tündérreptető. A pálya 20 méter hosszan, 9 méteres magasságban repteti a gyerekeket, akik a szédületes élmény ellenére teljes biztonságban érezhetik magukat. Így repül majd Tündér Lala is az őszi bemutatónkon, és ugyanezt a felséges érzést éli át Rumini is, amikor népszerű gyerekelőadásunkban a Ferrit-szigeteken kalandozik. Ezt az élményt izgalomra vágyó gyerekeknek ajánljuk! 



Tündér és kalóz kézműhelyek 

Helyszín: Hevesi Sándor tér 4. színház épülete és Rejtő Jenő utca 

Földi Andrea jelmeztervező segítségével a gyerekek tündérré vagy Rumini kalózává változhatnak. És a lényeg, hogy mindehhez saját fantáziájukat és alkotókedvüket csalogatjuk elő. 






PROGRAMOK IDŐRENDBEN 



11.00 – 12.00 

Écsi Gyöngyi – Világ kenyere interaktív előadás 

Helyszín: Rejtő Jenő utcai színpad 

Palóc népmese arról, hogy a szegénységből és reményvesztettségből igenis van kivezető út. A hőst a legkisebb búzaszemből dagasztott cipó ereje segíti, hogy megküzdjön a világ gondjával-bajával, és megtalálja az elveszett Napot. 



12.15 – 13.00 és 13.15-14.00 

Családi játszóTér – színházpedagógiai foglalkozás 

Helyszín: Próbaterem 

Játékunkra a család apraját-nagyját várjuk. Különleges alkalom, melynek során a legkisebb a legnagyobbal játszhat együtt a színházpedagógusaink által felkínált játéksorban. A játék tematikus, mégis kötetlen: ki-ki a saját lendülete és kedve szerint vehet részt benne. Egyszerű szabályjátékokat és összetett, színházi jellegű játékokat egyaránt kínálunk. Bízunk benne, hogy izgalmas és tartalmas pillanatokat élünk majd meg, együtt. A foglalkozás minimum létszáma 10 fő, maximum létszáma 25 fő. 

10 fő alatt a foglalkozás elmarad, ebben az esetben a jegyek visszaválthatók vagy átcserélhetők a következő foglalkozásra. 




12.30 – 13.15 és 16.15 – 16.50 

Mesés Kulissza a színpadon 

Helyszín: Rejtő Jenő utcai színpad 

Dvorák Gábor és Patka Heléna pantomimművészek beavatnak a színházi kulisszatitkokba. 



13.15-13.30 

Gyenes Ildikó – Tündértánc 

Helyszín: Rejtő Jenő utcai színpad előtti nézőtér 

A színház koreográfusa tündértánc-koreográfiát tanít a gyerekeknek. 



13.30-13.35 

Köszöntő 

Helyszín: Rejtő Jenő utcai színpad 

Zalán János, a Magyar Színház igazgatója, Berg Judit, a nagysikerű Rumini sorozat szerzője és őszi bemutatónk, a TÜNDÉR LALA mesejáték főszereplői köszöntik az egybegyűlteket. 



13.35-14.30 

Dalol a Magyar 

Helyszín: Rejtő Jenő utcai színpad 

Egyszeri és különleges összeállítás a Magyar Színház előadásainak legkedvesebb slágereiből. 



14.15-15.00 és 16.15-17.00-ig 

Családi játszóTér – színházpedagógiai foglalkozás 

Helyszín: Próbaterem 

Játékunkra a család apraját-nagyját várjuk. Különleges alkalom, melynek során a legkisebb a legnagyobbal játszhat együtt a színházpedagógusaink által felkínált játéksorban. A játék tematikus, mégis kötetlen: ki-ki a saját lendülete és kedve szerint vehet részt benne. Egyszerű szabályjátékokat és összetett, színházi jellegű játékokat egyaránt kínálunk. Bízunk benne, hogy izgalmas és tartalmas pillanatokat élünk majd meg, együtt. A foglalkozás minimum létszáma 10 fő, maximum létszáma 25 fő. 

10 fő alatt a foglalkozás elmarad, ebben az esetben a jegyek visszaválthatók vagy átcserélhetők a következő foglalkozásra. 



14.30-14.50 

Gyöngyösi Tamás – Kalóztánc 

Helyszín: Rejtő Jenő utcai színpad előtti nézőtér 

A színház koreográfusa kalóztánc-koreográfiát tanít a gyerekeknek. 



15.00-16.00 

Manócska Társulat – A három galiba liba 

Helyszín: Rejtő Jenő utcai színpad 

A három galiba kisliba gondol egyet és elindul kirándulni, de barátjuk, Morzsi kutya óva inti őket, hiszen a ravaszdi róka bizony libahúst kíván. Persze számtalan kalandba keverednek még útjuk során, és hogy elkapja-e őket a róka, vagy sikerül-e megmenekülniük, az csak a mese végén derül ki… SZEREPLŐK: A HÁROM GALIBA LIBA (GI, GÁ, GIGÁGÁ), MORZSI KUTYA, CILI CICA, RÓKA RUDI, BRIKI ÉS BREKI, A KÉT BÉKATESTVÉR, GAZDASSZONY 




17.20-18.10 

Kárász Eszter és az Eszter-lánc Mesezenekar koncertje 

Helyszín: Rejtő Jenő utcai színpad 

Mese erdő közepében elevenedik meg a történet a zene, bábok és a gyerekek segítségével. Gyerekdalok, népdalok, kortárs költők megzenésített dalai hangzanak el. A gyerekek segítenek a közös muzsikálásban. A koncert végén hangszer-simogatón a gyerekek közelről is megismerkedhetnek a hangszerekkel. 



További információ: http://pestimagyarszinhaz.hu







Viewing all articles
Browse latest Browse all 1598